2012. február 12., vasárnap

Dackorszak Lurkóéknál

Általános iskolába jártam még, amikor először hallottam az iskolástársaimat svéd gyermekverseket szavalni különböző iskolai rendezvényeken. Pontosan emlékszem arra a lányra is, aki ezzel a Mónás verssel többször is megjelent a díszterem színpadán.
Felnőttként is hasonlóan nagy hatással van rám az a hangvétel, amit ezekből a sorokból kiolvasok. Amikor elhatároztam, hogy a nálunk éppen aktuális dackorszakról írok a blogon, rögtön tudtam, hogy éppen erre a versre lesz szükségem. Nagyon szeretném ugyanis, ha Mónáéknál nálunk (is) lenne és sok inspirációt merítek ebből az őszinteségből.

Amikor Siv Widerberger a Mónáéknál átélt tapasztalatáról írt, minden bizonnyal ő is, meg Móna is, idősebb volt, mint most Lurkó. Viszont engem nemcsak az érdekel, hogy milyen szófordulatokat használtak ezek a szülők, hanem főleg az, hogy hogyan sikerült ilyen viszonyt kialakítaniuk a gyermekükkel, hogyan érkeztek el odáig, hogy nagyobb korában éppen így tudtak beszélgetni vele (és ez ekkora hatással volt egy kívülálló gyermekre). Nyilván korábban kezdődött mindez, mint ahogy Siv erre fényt derített. 
A dackorszak megnevezéssel egyébként nem értek egyet, ezt a különleges gyerekkori életszakaszt talán csak körülírással lehet pontosan és jól meghatározni, ezért inkább nem bajlódom új definíciókkal. Ez a bejegyzés úgysem a szakirodalom pontos idézéséről szól, hanem inkább arról, hogy mi milyen kihívásokkal szembesülünk mostanság és hogyan keresünk megoldásokat.
Lurkó tehát most két éves és négy hónapos és nagyon pontosan tudja, hogy mit akar, miből mennyit, mennyi időn keresztül, kivel, mivel, stb. Ezek most már nemcsak olyan alapvető igényekről szólnak, mint élelem, szoptatás, biztonság, foglalkozás, hanem széleskörű elképzeléseit tükrözik a világról. Feltéve, hogy nem valami veszélyes vagy másokat bántó dologról van szó, alapvetően úgy állunk hozzá, hogy teljesülhessen Lurkó akarata, hiszen nem az a célunk, hogy fölösleges (mesterkélt) határokat szabjunk és gáncsoljuk a gyermeket, illetve megtörjük az önbecsülését. Gyakran előfordul, hogy tárgyalásba bonyolódunk, mert az eredeti elképzelését jónak tartjuk ugyan, de szerintünk nem valósítható meg éppen úgy, ahogy Lurkó kigondolta. Nagyon élvezi például mostanában, ha a konyhai mosogató kagylónál székre állva játszhat a vízzel és különböző eszközökkel. Ez ugyan kevésbé nyugalmas játék, mint mondjuk a földön való vonatozás vagy rajzolás, de nagyon kreatívnak tűnik (gyakran áztatja például a narancshéj darabokat egy műanyag tálban és halaknak tekinti ezeket). Ugyanakkor szemmel láthatóan nagyon elmerül az élményben, hosszú időn keresztül önállóan játszik és boldogan mutatja az eredményeket – vagyis csupa olyan apró siker, ami megér egy tárgyalást arról, hogy mikor (mosogatás után, pedig milyen türelmetlen), hogyan (feltűrt ingujjal, ami máskor elképzelhetetlen), mivel (késsel, törékeny eszközökkel például nem), illetve meddig (mondjuk, amíg a vacsorát feltálalom). Én egyébként nagyon hálás vagyok ezekért az önálló pillanatokért, mert gyakran éppen ilyenkor használom ki az időt, hogy mellette állva gyorsan előkészítsem a másnapi ebédet. A tárgyalásos technikáim közé tartozik az is, hogy olyasmit szövök a beszélgetésbe, amit egyébként elég nehéz elérni – volt már olyan eset, hogy abban állapodtunk meg, hogy a „vizezés” után rögtön esti mosdás, majd lefekvés következik. Ilyenkor nincs már további huzavona, valóban kitartok a jelzett feltételek mellett.
Az alkudozás azonban nem mindig sikeres, sőt, gyakran előfordul, hogy nem is kapok lehetőséget arra, hogy a tárgyalási módszereimet latba vessem. Rendben, a nevén nevezem: dühroham… Most, hogy már jócskán benne vagyunk a dackorszakban, szereztem egy-két hasznos élettapasztalatot a sírós-toporzékolós, meg-nem-hallgatós akaratnyilvánítás terén is, de minden újabb helyzetben nagy kihívás és erőpróba előtt állok. Rájöttem, hogy akkor tudom a legjobban kezelni a kialakult helyzet fölötti saját dühömet, ha egy másodfokú függvény parabolaábrázolásaként gondolok Lurkó viselkedésére (végre tudom használni valamire a matek óra bonyolult összefüggéseit). A lényeg az, hogy a dührohamoknak is van egy felfele- meg egy lefele szálló ága, illetve csúcspontja. Az elején még nagyon bízom benne, hogy könnyen megúszom, nem húzódik el nagyon az ordítozás, hamarosan elfogadja az én szempontjaimat. Aztán látva, hogy nem adom be a derekam (igen, ilyen is van), fokozódik a hangerő és az intenzitás, ekkor már eszembe jutnak a szomszédok vagy a járókelők és újra tudatosítanom kell magamban azt, hogy nem érdekel a véleményük. Ha idáig kitartottam, akkor a nehezén már lassan túl is vagyok, ilyenkor gyakran megengedi, hogy ölbe vegyem vagy magától is ezt kéri. A sírás még folytatódhat, de ekkor már meghallgatja, amit mondok és számomra is megjelenik a fény az alagút végén. Ezeket a perceket használom ki arra, hogy Lurkó és a magam számára is megfogalmazzam, hogy valójában mi is jelentett ilyen nagy problémát. Dühös vagy rám amiatt, hogy nem szálltunk le idejében a buszról, így ma nem utazhatsz villamossal? Ezek szerint szívesebben utaztál volna villamossal, na nem baj, akkor majd legközelebb mindenképp leszállunk abban a megállóban…
Ha sikerül úrrá lenni a saját felháborodásomon és egyszerűen csak szemlélni a dühroham lefolyását, semmi különös nem történik. Lurkó egyszer csak kisírja magát, szemmel láthatóan megkönnyebbül és mosolyogva továbblép. Nagyjából 20-30 perc alatt már megvagyunk (igaz, számomra inkább éveknek tűnnek ezek a pillanatok), bár azért gondoskodom róla, hogy egy későbbi időpontban, nyugodtabb körülmények között még egyszer visszatérjünk az esetre és megbeszéljük a tapasztalatokat.
Akkor működik jól ez a meghallgatás-szemlélődés, ha őszintén fenn tudom tartani az álláspontomat, vagyis valami számomra igazán fontos dologban kell kitartanom az eredeti szempontjaim mellett. Ha lelkiismeret-furdalást érzek, mert mélyen belül rádöbbenek, hogy igaza van, vagy egyszerűen elveszítem a türelmemet és sírva fakadok, akkor ez tanulópénz – ahogy megnyugszom, előbb-utóbb bocsánatot kérek tőle és elhatározom, hogy legközelebb még jobban figyelek.
Mivel ez paleos blog és alapvetően fontos számunkra az étkezés, gondoltam külön kitérek arra is, hogy az evéssel kapcsolatos vitákat a minimális szinten igyekszünk tartani. A lakásunk „paleo tiszta”, vagyis semmi olyasmivel nem találkozik Lurkó, amit mi magunk ne fogyasztanánk, vagy amit ne szabadna neki megennie. Nincsenek rejtett túrórudik a hűtőszekrény ajtajában vagy hagyományos kekszek a kamra polcain. Ezzel együtt is léteznek olyan ételek, amiből megárt a sok, így például a szárított datolyából is van „utolsó”, de lehet kérni helyette vagy folytatásként valami mást... A közös étkezések is fontosak, együtt reggelizünk és vacsorázunk és bár nem kötelező Lurkónak is ott ülnie, de végül is választania kell, hogy elmegy egyedül játszani vagy velünk ül az asztalnál (még ha nem is eszik, hanem mondjuk, autózik). Semmi következménye nincs annak, ha inkább játszani akar (nem sértődünk meg, nem büntetünk), mégis csak nagyon ritkán és rövid ideig fordul elő az, hogy ne akarna velünk együtt lenni. A legkevesebb szó arról esik, hogy a főételt elfogyasztja-e vagy esetleg nem kívánja megenni, illetve ebből mennyi az elég – mindez teljesen rá van bízva. Van némi választási lehetősége (sült hús, zöldség és gyümölcs szinte mindig van a háznál), de mindannyiunk számára élhető határokhoz kötött (vagyis nem jellemző, hogy csak az ő ízlésének tegyünk eleget). Minden esetre, boldogan figyeljük, ha jóízűen eszik és nem fűzünk hozzá szigorú feltételeket – ha eszik, akkor mindegy, hogy mikor (időponttól függetlenül), mivel (használ-e evőeszközt vagy inkább kézzel esik jól) és hol (persze főleg a konyhában, de gyümölcsöket gyakran játék közben is).

A dackorszakkal járó nehezebb pillanatok ellenére igazából nagyon élvezem a gyereknevelésnek ezt az időszakát. Annyira jó, hogy Lurkó már beszél és ki tudja fejezni a gondolatait. Lassan annak is eljön az ideje, hogy őt kérdezzem meg arról, hogy ami Mónáéknál van, az nálunk vajon megvan-e.
Köszönöm, hogy olvastok!
Bogyó

4 megjegyzés:

  1. Ismered a "Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgass úgy, hogy elmesélje" című könyvet?
    Érdemes beszerezni, szerintem nagyon jó kis könyv.

    VálaszTörlés
  2. Ezek szerint kiszúrtad, hogy ez a könyv nem szerepel az olvasmányaink listáján... és tényleg! régóta tervezem megvásárolni, mert én is úgy képzelem, hogy hasznos lenne. Köszi a megerősítést, mindenképp beszerezzük!
    Bogyó

    VálaszTörlés
  3. Megismerkedtem a Widerberger névvel! Kösz!

    ,,Rájöttem, hogy akkor tudom a legjobban kezelni a kialakult helyzet fölötti saját dühömet, ha egy másodfokú függvény parabolaábrázolásaként gondolok Lurkó viselkedésére (végre tudom használni valamire a matek óra bonyolult összefüggéseit). A lényeg az, hogy a dührohamoknak is van egy felfele- meg egy lefele szálló ága"

    És a gazdaságpolitikai hírek tanítottak minket arra, hogy vannak W-típusú válságok! :))

    Mi köszönjük, hogy leírjátok!

    VálaszTörlés
  4. Szia Zsoit! de jó, hogy erre jártál!

    VálaszTörlés